Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üdvözöllek Vándor!

 

A nevem Sándor István, de a többség csak úgy ismer, hogy SÁNDY!

 

Kecskeméten születtem, 1983-ban. Ott végeztem a szakközepet a Kandó Kálmán iskolában, művészeti szakon, majd Kaposváron diplomáztam 2007-ben, rajztanár-vizuális kommunikáció tanár szakon. Tehát, a művészetek és a kézművesség nem áll tőlem távol. Világ életemben szerettem barkácsolni és bütykölni. Az érdeklődési köröm elég sokmindenre terjed ki, a kézművességtől kezdve, a makettezésen át, egészen a kaktusznevelésig. Ezen az oldalon szeretném bemutatni, mivel is töltöm a szabadidőmet, már ami van.:-) Főként történelemmel foglalkozok és ennek megfelelően történelmi korok fegyvereit, használati tárgyait készítem el. Próbálok odafigyelni a minél pontosabb korhűségre, mind anyagban, mind szerkezetben, mind formában.


A főbb területeimet és az anyagokat, amikkel dolgozni szoktam, az alpontokban láthatjátok. Ezek főként azokat az anyagokat jelölik, amiből a dolgok készültek. Mindegyik tárgyhoz írtam egy-egy pici bemutató szöveget is, csak a rend kedvéért. Várom véleményeteket, észrevételeiteket.


Sajnos, nagyon sok régebbi készítményemről nincs kép, mivelhogy 2 olyan számítógép is elszállt a kezem alatt, amin voltak képek. Viszont az újonnan készült motyókról folyamatosan teszek fel újabb és újabb képeket, s leírásokat. Innen talán nem tűnnek el! :-)

 

Ha véletlenül olyan képgalériát találsz, ami üres, ne lepődj meg, nemsokára kerül fel oda is kép, csak az adott dolog még nem készült el vagy még csak tervbe van véve. Ez amolyan emlékeztető a számomra is, hogy mit ne felejtsek el! :-)

 

Mivelhogy a felhasználható tárhelyet elég gyorsan telítettem, ezért elkészítettem ennek az oldalnak a folytatását. A neve, mily meglepő: www.sandy02.eoldal.hu lett. Ezen a másik oldalon inkább az én "harcias" növénykéimet, a kaktuszaimat és különféle pozsgásaimat mutatom meg. Ha kíváncsi vagy rá, akkor keresd meg nyugodtan! Szívesen látott vendég vagy ott is!

 

 

 

 

KÖSZÖNÖM, hogy meglátogattad e helyet, remélem tetszett! Térj vissza mihamarább!

 

Az istenek áldjanak és Thor vigyázza utadat!